Eszter hagyatéka és három kisregény

„…egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között. Nem hiszek véletlen találkozásokban.”
Az Eszter hagyatéka, ez a kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül.
Lajos felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül "elrabolni", a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött neki, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Ő azonban sohasem kapta meg a leveleket…
Az Eszter hagyatéka most három kisregény, A mészáros, a Déli szél és a Szívszerelem társaságában lát napvilágot a Helikon Kiadónál.
„Márai a szenvedélyes foglyok költője, s a család a szó mitikus értelmében a legizgatóbb fogság s a legzsarnokabb kötelék. A legtöbb ember ma se szabadult meg ettől az érzelmi és idegemléktől; nem boldogító, hanem a boldogságnál is igézőbb önkínzó kötelékben él, az érzelmi fogság részegültje, a bilincseibe szerelmes, nem a sorstársába. A házasságok az égben köttetnek? Lehet. A bilincsek mindenesetre ott. És ez a nagyobb törvény.” (Cs. Szabó László, Nyugat, 1937/7.)

Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.