A kis kavics

"Fekete és fehér, elefántként ezt a két színt ismerem. Persze, az élet nem fekete és fehér, a dolgok benne nem ilyenek. Nem a "vagy-vagy"-ok uralkodnak, hanem az "és"-ek, ezzel együtt a belenyugvás, beletörődés, bölcs elfogadás. Az ezzel a ténnyel való szembesülés engem rendkívül  ... Folytatás ›› későn ért utol. Pontosan akkor, amikor megláttam a hullát, akit az iskola padlásán találtak, megláttam, miközben szállították volna el, lecsúszott róla az anyag, amivel beborították. Azóta töltöm a mindennapjaimat az élettel. Együtt töltöm a napokat az élettel, nem a sajátommal, arról már régen letettem. Másokéival, pillanataikkal, hangulataikkal, reményeikkel, váratlan hangulatváltozásaikkal, de különösen a halálukkal, különböző halálnemekkel, öngyilkosságokkal és erőszakos halálokkal, anyagyilkos és politikai merénylő életével és az általa okozott halállal, akár egy kukkoló, kívülálló, magányos szemlélő, akinek az örömből a mosoly látványa jut, a bánatból a tekintet távolsága, az érzésből a lehetőség, a soha meg nem valósuló"- olvashatjuk "A kis kavics" egyik elbeszélőjének vallomását, miért kezdett nyomozni egy bácskai kisvárosban, amikor egy hullát találtak az iskola padlásán. S ez a sokrétű, krimiszerű nyomozás hogyan találkozik Leni Riefenstahl, a híres német filmrendezőnő sorsával, aki művészetével kiszolgálta a náci rendszert - nos, ez csak a könyv egyik rejtélye. Lovas Ildikó regénye filmszerűen pergő, rendkívül gazdag és az olvasót mindvégig feszültségben tartó olvasmány. Mint egy igazi krimi.